Ma reggel a szokásosnál feszültebben kelek, mint máskor. Pontosan tudom, hogy ma hova kell mennem a kutatási rendem szerint, mégis azért vetek még egy pillantást a naptárra hátha csak rosszul emlékszem, de amikor rápillantok a mai dátum alá tagadhatatlanul a "raptorok" szó van bevésve. Felöltözök, ami annyit jelent, hogy magamra kapok egy pólót egy kényelmesebb farmert és egy kapucnis pulóvert, majd rövid kotorászást követően felkapok egy vaskos dossziét, amiben a raptor-falka minden egyes tagjának saját kutatási füzete van. Mivel lövésem sincs, hogy a dolgozók, hogy hívják őket, ha egyáltalán adtak nekik neveket, ezért én mindegyiket elneveztem valamiféleképp.
Világéletemben imádtam az állatokat és a természetet és általában én voltam a leghangosabb, aki mondta, hogy egy állatot nem szabad emberi tulajdonságokkal felruházni, de a raptoroknál ez egyszerűen nem megy. Amikor belenézek a szemükben nem ösztönösséget látok, mint a nagyragadozókéban vagy a legtöbb növényevőében hanem értelmet és ez talán az én rigolyám és utálatom eredménye, de aljasságot, gonoszságot is. Mindegyik falkatag tényleges személyiséggel rendelkezik, ahogy észrevettem és pontosan érti, tudja a szerepét a falkában. Ijesztő...
Még egy dolog után kajtatok a szobámban található általam kialakított véleményem szerint jól áttekinthető rendszerben - amit mások egyszerűen ordenáré kuplerájnak titulálnak - amit eddig nem tudtam használni, mert csak most érkezett meg: egy velociraptor kiöntött hangképző szerve. Mivel lövésem nincs, hogy működni fog-e náluk a dolog ezért elpakolom a laptoptot és a mini hangszórókat is amik már bizonyítottak viszont, és még egy két dolgot elpakolok egy nagy utazótáskába mielőtt elindulnák a jeep-hez.
A cuccot beteszem a hátsó ülésre, majd elindulok, de nem egyenesen a kifutóhoz hanem, hogy felvegyem a mai kollégámat: Daisy-t. Párszor ma találkoztam vele. Kedves lány és szorgalmas. És mivel kb. az összes itt fellelhető dinoszauruszba bele van bolondulva plusz gyakorlatilag állandóan benti labor munkára van ítélve ezért mára elkértem a laborvezetőtől, aki volt olyan kedves és kölcsönadta az asszisztensét a mai napra. Nem kell sok ahhoz, hogy Daisy szállása elé érjek. Szívem szerint dudálnék egyet így kora hajnalban, de bízom benne, hogy az időérzéke nem hagyta cserben meg, a többieket se szeretném felébreszteni, hátha esetleg később valami aprócska baleset érne...

Ahogy a terepjáróban ülök, azon gondolkozom, hogy nem bírnám folyton azt csinálni, mint pl. Daisy. Az ő munkájuk is nagyon fontos, sőt...de attól én még nem bírnák állandóan egy zárt laborban kuksolni és ott porolgatni a csontokat. Ezt már az egyetemen sem bírtam. Sokkal szívesebben mentem ki mindig terepre, amikor volt rá alkalom és most, hogy úgy végzem a munkámat, ahogy már el se tudnám képzelni, hogy laborban üljek. Még a nálam is elkerülhetetlen papírmunkát is csak sötétedés után szoktam a szobámban végezni amúgy sokszor szívesebben ülök itt kint a jeep-ben és elemzem ki az adatokat. Ha épp nincsenek vendégek se állatok, akik zavarjanak nagyon is kellemes időtöltés és a friss levegőn jobban is megy a munka. persze sötétedés után vagy ha rosszra fordul az idő akkor muszáj nekem is behúzódnom, de akkor is jobb kint dolgozni...

Amikor idejöttem még nem gondoltam, hogy ennyire fogom élvezni a munkámat. Eleinte csak azért akartam idejönni, hogy végre némi megnyugvást találjak a saját démonaim elől, de lassacskán kezdett változni a helyzet és elkezdtem megszeretni azt, amit csinálok. Apránként próbálom megismerni a szigetet magát is, ami persze könnyebb lenne, ha az InGen nem üldözte volna el olyan nyers erőszakkal a sziget eredeti bennszülött lakóit. Akkor esetleg lenne bennszülött segítségem is. Persze azért nem panaszkodom, mert szerintem elég jól haladok és azért időm is, van bőven. Hihetetlen, ahogy a sziget regenerálódott a napalm bombázás után, ami az első park-katasztrófát követően érte a szigetet. Persze ahogy anno Dr. Malcolm mondta: "Az élet utat tör magának."

Épp azon filózom, hogy esetleg érdemes lenne átfutnom az eddigi kutatási eredményeket a raptorokkal kapcsolatban, de ekkor Daisy robban ki a szállásomról és egy raptort megszégyenítő gyorsasággal terem mellettem a kocsiban. - Neked is! - viszonozom az üdvözlést majd Daisy gyors köszönetmondása mosolyt csal az arcomra. - Nincs mit nagyon szívesen. - felem neki egy újabb mosollyal. - Jól jön a társaság és gondoltam biztos nagyon unalmas lehet folyton bent ücsörögni az irodában ezért kértelek ki mára. - folytatom. - Nos annyira azért már nem kicsik. - teszem hozzá már komolyabb hangon. - Ennek örülök. Először is sose menj a kerítés két méteres közelébe! - figyelmeztetem a lányt. - Ezek alattomos jószágok, nem árt az elővigyázatosság. - teszem hozzá barátságosabb hangnemben és próbálok valami mosolyfélét csalni az arcomra. Amikor Daisy tudtomra adja, hogy indulhatunk azt egy bólintással nyugtázom és elindítom a kocsit.

A raptorokhoz vezető út jeep-el mindössze pár percet vesz igénybe és ezalatt nem is szólok Daisy-hez hanem igyekszem számba venni a mai nap teendőit: először is mindenképpen ki kell próbálni az új hangképzőt, hogy egyáltalán működik-e és ha igen akkor milyen hangokat lehet belőle kicsikarni és ezek milyen hatással lesznek a falka tagjaira. Ez nagyjából ki is meríti a mai nap listáját, hisz rengeteg idő fog vele elmenni. Amikor megérkezünk, egyből lassítok, majd megállítom a terepjárót és Daisy-hez fordulok. - Nos már itt is vagyunk. - közlöm kurtán egy félmosollyal, majd kiugrom a járműből. Felkapom az utazótáskát a hátsó ülésről, majd rövid kotorászás után két kisebb hangfalat és egy laptopot veszek elő, amit felállítok a gépkocsi motorház tetején. - Mielőtt kipróbálnánk valami újat, először a már bevált módszerrel próbálom őket előcsalni. - szólok Daisy-hez. Miután a fentebb említett holmikat összeszerelem, előkeresem a raptorok mappát, majd elindítom a hívóhangot, ami egy rövid kaffogáshoz hasonló kicsit ugatásszerű hangsorozat.