Christiana Montez

Külsö, belsö leírás

Én örök gyereknek vallom magam. Mindenre kíváncsi vagyok, mindent meg akarok érinteni és mindent tudnom kell. Nem sokan viselik ezt el, de akik igen, azokat jó barátaimnak nevezhetem. Pörgős jellemem, szófosásom és izgágaságom sokaknak az idegeire megy, mint például a szüleimnek, ezért is küldtek ide.
Bárkinek megmondom a frankót, legyen az egy gyerek, öreg, vagy egy kétajtós szekrény. Nem szeretem, gyűlölöm a hazugokat, azokat, akik kihasználják a másikat, és azokat, akik igazságtalanul bánnak másokkal. Kiállok magamért és bárki másért, ha szükséges, még egy pofonnal is gazdagabb lehetsz.
Tudok én nyugodt, komoly is lenni, de az szinte fizikai fájdalmakkal jár. Szóval, ha nem muszáj, nem teszem.

Külsőleg vékonynak mondanám magam, de elég sportos is vagyok. Nem hagyom, hogy túljárjanak az eszemen a kilók. Hajam hosszú, sötétbarna, szemem szinte már majdnem fekete. Nem vagyok túl magas, a koromhoz képest olyan átlagosnak mondanám.

Elötörténet

Tizenhét éve jöttem a világra egyetlen gyermekként a Mortez házban. Apám ügyvéd, anyám meg építészmérnök. Jó párosítás, mi? Szerintem is vicces.
Gyerekkorom átlagosnak volt mondható. Sokat játszottam a környéken élő gyerekekkel, mondhatni én voltam a falka vezér. Mindig kiálltam azokért, akiket a nagyobbak bántottak, és nem kellett könyörögni nekem, hogy verekedésbe bocsátkozzak. Voltak is ebből problémák, nagyon sok.
Aztán, elkezdődött az iskola... Már az első osztályban megtaláltam életem legjobb barátját, Masont, akivel sülve-főve együtt voltunk. Ő is benne volt minden hülyeségben. Bármi rosszaságon törtem a fejem, azonnal mellém állt és együtt véghez is vittük azt.
Tizenhárom éves koromban, végül teljesen megváltozott minden körülöttem, vagy éppen én változtam, nem tudom.
Mason és én éppen a tóparton fürdőztünk még pár másik barátunkkal, mikor egyetlen pillanat alatt eltűnt a szemem elől legjobb barátom. Azonnal kutatni kezdtem utána a víz alatt. mikor megtaláltam a többiek segítségével kihúztam, majd megpróbáltam levegőt fújni a tüdejébe, ahogy azt sok filmben láttam. Nem tudom mit történhetett vele akkor, de mikor kihúztuk a vízből, nem lélegzett, ezért próbáltam meg újraéleszteni.
Sikerült is, hiszen kiköhögte a vizet, és rám nézett, elmosolyodott. Valaki eközben hívta a mentőket, én pedig csak beszéltem barátomhoz. Próbáltam arra sarkalni, hogy rám figyeljen, hogy ne csukja be a szemét, ne aludjon el. Ám sajnos, mire a mentősök megérkeztem, Mason örökre lecsukta a szemét.
A karjaimba halt meg.
Ezek után, sokáig magamba fordultam. Nem akartam találkozni senkivel, nem jártam el otthonról, csak az iskolába.
Ám három hónappal később, egy szép esős napom, mintha minden visszatért volna a régi kerékvágásba. Újra pörögtem, rosszalkodtam és mindent, amit azelőtt, de most kicsit brutálisabban.
Az orvosok szerint így próbáltam meg feldolgozni a gyászt. Ha így gondolják...
Most pedig a szüleim küldtek a nagynénémhez, aki a Nublar szigeten főállatorvos, hogy megtanítsa nekem, milyen egy felnőtt nő, mivel ők feladták eme próbálkozásukat, miután szegény Garret feje a wc-kagylóban landolt, mert rosszat mert szólni.
A mai napig sem értem, hogyan mertek engem elküldeni egy olyan szigetre, ami tele van éhes, húsevő óriásokkal.

Chirs, köszöntelek zűrös kislány! Van egy olyan érzésem, hogy mi még sokszor fogjuk látni egymást, mert megfog gyúlni a bajunk veled, nem csak a nagynénédnek! De azért tisztelettel megkérünk, hogy egy édes kis állatot se szabadíts ránk. Még valami... Ezek a kis kedvencek nem szeretik, ha simogatják őket, szóval ha lehet, akkor inkább ne...!
Elfogadva!