Leila Triston

Külsö, belsö leírás

Nem éppen arról híres csajszi, aki csak úgy kidobja magából a saját maga életének kicsiny könyvét, mint az utcasarkon álló nőcskék a mellüket a pasiknak némi pénzért. Viszont ha már itt tartunk van némi infó róla, amit nem árt tudnia minden embernek ha szóba elegyedik vele. Ugyanúgy indult neki ő is az életnek, hogy majd egyszer felnő és majd egyszer boldog élete lesz és majd egyszer beköszön neki is a kis angyalka az ablakán. Az élet azonban nem ezt szánta neki a sorsául.
Ugyanakkor ne siessünk bele ennyire a múltbéli történeteibe, elég lesz a felület így első nekifutásra.
Leginkább szótlan természetű ember, követi a " csak akkor szólalok meg ha van értelme " elvet már több éve. Szótlanságával próbálja fedni életének mélypontjait és saját magát is védi a kellemetlen külső behatások ellen. Ebből adódóan nem szereti a hosszas bájcsevegéseket egy meghitt társaságban, inkább egymaga beszéli meg saját magával a dolgokat, mert ebből nem lehet neki nagyobb gondja. Külsőleg mindig is odafigyelt magára, ruházatilag és kinézetileg próbálja a legjobbat kihozni magából. Sosem szerette a színes megjelenést, ezt leginkább a ruháján lehet észrevenni, a cipőtől indulva a kabátig ugyanis csak feketét hordott. Fekete, magas szárú bakancs, fekete farmer, vagy latex nadrág. Fekete topp és egy bőrdzseki alkotta a ruházatát. Egyszerű de mégis egyedivé teszi...az éjszaka színét magán hordva az emberek nem éppen hiszik azt, hogy egy átlagos, mindennapi lány de ez Leilának még egy jó pont is, mert így legalább békén hagyják. nem utolsó sorban ez a fekete szín áradat kiemeli hófehér bőrét és vörös haját.
A fekete, mint szín még egy valaminek a megszokott színe, a gyásznak. Régi önmagát siratja magában Leila, ennek első, észrevehető pontja, hogy mindig lehajtott fejjel közlekedik az utcán. Második pedig a mozgása...kicsi, lassú, kevés helyet foglaló léptekkel lépked előre. A legrövidebb utakat is több, mint 20 perc alatt teszi meg, ennek magyarázata a gondolkodási idő. Belemélyed a gondolataiba sétája közben és azon gondolkodik, hogy hol rontotta el vajon a saját életét. Külvilág fele ez a megjelenés vagy félelemre, vagy idegenkedésre utalhat de Leilában csupán egy védőréteg.
Ez az egész cirkusz a belső és külső természetben leginkább egy dologra és egy történetre alapszik, a szexuális mivoltjára. Nem feltűnő, hogy nem beszél senkivel, nem társasági lény és nem kér az élet hevéből már soha többé?!
Leila ugyanis leszbikus. Amiket ez miatt élt át, soha nem fogja elfelejteni és a bizalmát is elásta a legmélyebb pontra. Főleg ha férfival való beszélgetést kell bonyolítania. Önmagát temeti el de mégis kell neki valaki, aki mellett boldog lehet. Saját történetét nem osztja meg senkivel de mégis akarna beszélgetni. Belül egy vadállat de külsőre egy szende szűz. Sosem sír a szeme de belül a nap 24 órájában árasztja a könnyeket.

Elötörténet

Kezdhetnék egy listalappal, hogy itt meg ott született, neve,neme meg stb. de ennek nem lenne értelme. Ugorjunk egyet ezen gyorsan pár mondattal. Los Angeles városában született egy átlagosnak hívható családi körben, minden ragyogóan festett, szinte már mesébe illő hangulat volt a gyerekkora. Szülei kényeztették, megadtak neki mindent, amit csak megtudtak és a józan ész határán belül volt. Ez a hangulat elkísérte őt egészen a középiskolás évei elejéig. Nem tudni, hogy az emberek úgymond mássága mikor ütközik ki rajta és milyen sajátosságokkal jár az elején. Nála ez eléggé balul sült el, az egész azzal kezdődött, hogy egy szokványos, mindennapi középsulis napon
megállapodott a barátnőivel, hogy csapnak egy görbe éjszakát és kicsit elengedik magukat. Leila hiába mondta, hogy inkább nem megy el mert nem érzi magát jól de rosszul se. Volt benne egy olyan érzés, amit akkor még nem tudott hova rakni magában de félt tőle és inkább egyedül akart volna maradni. Mai fejjel azt mondanánk vonzalom, de akkor ez még gyerekcipőben járt benne. Végül rábeszélték az estére és a nap végén az egyik barátnője lakásán találta magát a barátaival és kortyolgatták a különböző alkoholokat és kibeszélték az osztálytársaikat. Nem is sok idő telt el, mikor a férfiak lettek a fő téma, mindenki elmondta, hogy szerinte ki a legjobb hapsi, vagy kitől akar többet is a kelleténél az adott lány. Tipikus beszélgetés lett volna, ha Leila nincs ott. Mikor hozzá értek a kérdezősködésbe, nem mondott nevet akármennyire is próbált volna magából kihozni valamit. Nem tudott mondani nevet és ez eléggé furán érintette a körülötte ülő lányokat. Kísérteties csönd után megszólalt az addig legjobb barátjának tartott lány, hogy na és a lányok közül esetleg valaki?
Abban a percben nagyra nyitódott Leila szeme, na de nem a csodálkozástól, hanem mert azokban a másodpercekben fonódott össze benne az érzés, mintha egy gépre csatlakoztatnák valamit és beindulna. Összeállt a kép a lány agyában és érzéseiben...persze, hogy minden lány egyből szorosabb körben ült körülötte, felkeltette az érdeklődésüket a dolog még akkor is, ha ők sincsenek ezzel az egésszel tisztában. Egyszerre volt Leilában a középponti öröm érzés és a hirtelen egyedül lét átok érzelme. Tudta, hogyha megszólal most, akkor ennek a szép időszaknak minden bizonnyal vége de ha nem szólal meg, csak nyúzni fogják érte. Inkább kimondta azt, amitől a legjobban félt és ami akkor per pillanat megszületett benne. A legjobb barátnőjére mutatott rá és annyit mondott, hogy igen te.
Az igazi, égető csönd még csak az után következett. Nem volt azonban nagy drámai pillanat, mivel le lehetett olvasni a lányok szeméről, hogy jobban tenné, ha lelépne most azonnal. Nem is kellett többször ránézni, felállt a körből, kirohant a kabátjáért és már az utcán is találta magát.
Mikor hazaért csak felrobogott a szobájába és zokogott torka szakadtából. Egy olyan érzés volt benne, ami szinte felfalta őt és csal lángolt benne. Mintha beledobták volna egy kazánba, próbálta a sírásával ellensúlyozni de nem tehetett már semmit sem ellene. Egyre csak ette és ette amíg teljesen be nem kebelezte az este alatt. Anyukája hiába kopogott az ajtaján perceken át, senkinek sem nyitott ajtót, a saját szüleitől is úgy félt, mintha még ott ülne a lányok között. Mikor másnap felkelt már rá lehet mondani, hogy más ember lett belőle. Még mindig nem tudta teljesen kezelni magát de annyit már tudott, hogy magára maradt és így kell boldogulnia. Ahogy teltek a napok, úgy utálták meg az iskolában, hiszen ismerjük a kamaszokat a suliban, terjeng a színezett hír, mint a pestis. A srácok nem érdeklődtek utána, mert nem volt értelme a hallottak alapján. A lányok pedig utálták, mint a matektanárt. hozzá sem szóltak, még mellé sem ültek ha ebédről volt szó. Beköszöntött nála a sötét korszak, eleinte még félt tőle, később megszokta, utána pedig az övé lett. ha sok ideig nem törődünk valakivel, akkor megromlik és más felfogása lesz teljes mértékben. Ilyenkor szerezte be a fekete ruházatát, ilyenkor kezdte el magát sminkelni de nem a megszokott módon és ilyenkor történt az életében az a mélypont, amiből már ő sem akart kimászni. Elkezdődött a züllés, rossz társaság, otthonról kimaradás, ivás, vadulás, verekedés és még sorolhatnám. Amire 20-22 éves lett már nem félt a szexuális másságától, hanem vadászta magának a hozzávaló embereket. Los Angeles bandái közül ő is csatlakozott az egyikbe és csak azzal volt elfoglalva, hogy enyhítse a vágyait és a maga módján élvezze az életet. Megvolt az aktív korszaka ha fogalmazhatunk így, egészen addig, amíg egyszer hazatévedett és a cuccait az előszobában találta. Anyja állt felettük azzal az üdvözlő mondattal, hogy te már nem az én lányom vagy, hát akkor élj egyedül ha neked ez az élet kell de rám ne számíts. Akkor sírt utoljára valakiért és valamiért, hiába könyörgött, hogy adjanak neki még egy esélyt, hajthatatlan volt az anyja.
-Melyikbe vannak a fontosabb ruháim?
Kérdezte könnyek között az anyját és ő rámutatott egy közepes méretű táskára az asztalon. Nem kellett neki több, felkapta a táskát, kivette a fiókból a család pénzét és kirohant a lakásból. Okkal nem kapott utána az anyja, mikor kivette a pénzt. Elhatározta, hogy elhagyja a várost és a lehető legmesszebb megy innen. Számára mindegy, hogy hová de a reptérig meg sem állt. Ahogy odaért csak leült a váróban és elkezdte nézni a környező országokat a táblázatokon. Elővette a régi tanulmányait a fejében, és kigondolta, hogy Costa Rica elég messze van és még szép helynek is mondható, legalábbis ahogy tanulta. Meg is volt a menekülése helyszíne, a telefonját beledobta a legelső kukába és ezzel le is zárta ami mögötte volt/van.

Szia, Foxy! Nagyon tetszett a karilapod annak ellenére, hogy igen szomorú történet volt. Ha igaz barátaid lettek volna, most nem itt járnál, de légy bárki is, szerintem szimpi vagy!   
Elfogadva!
Foglalózz, aztán már írhatsz is nekem egy szép kezdőt