CASTIEL BOWMAN

Külsö, belsö leírás

Sokan fel szokták nekem róni, hogy kissé komolytalanabb vagyok, mint azt olykor a helyzet megkívánná. Meg egy kicsit, de tényleg csak egy kicsit... öhm, hát... beképzelt is. Nos, ez könnyen meglehet, de mivel úgysem veszem komolyan, nem igazán változtatok. Van, aki elfogad így, van, aki nem. Az ő gondjuk, nem az enyém.
Igen, itt lép be a következő nagy probléma, amit fel szoktak nekem róni: imádják a társaságomat, mert empatikus vagyok és nyitott mindenki felé, mégse foglalkozok azzal, amit rólam mondanak, pont azon az alapon, hogy aki kedvel, az kedvel, aki meg nem, az nem. Ennek ellenére viszont igyekszem mindenki felé barátságosan nyitni, de ha az ismerőseimet piszkálják, azt nem szeretem, értük ugyanis akármit megtennék, még ha ezt nem is néznék ki belőlem, mert a komolytalanságom miatt nem tartanak a leghűségesebb embernek barát téren. Viszont akit megkedvelek, amellett ki is tartok, és velem megbeszélheti a problémáját, amennyiben igényt tart rá. Én aztán nem faggatózom, hiszen magamból kiindulva tudom, hogy mindenkinek vannak sötét foltjai a lelkében, amiket legszívesebben inkább nem oszt meg másokkal, így ezt másokkal szemben is tiszteletben tartom és nem kérdezősködöm. Most bizonyára feltetted magadban a kérdést: bennem milyen foltok vannak? Nem figyeltél eléggé... szóval maradjunk annyiban, egyszer majd megtudod. Vagy nem. Mi az, most miért nézel így?

A külsőm? Nos, nem panaszkodom. Kissé markáns arcom van, fehér bőröm, és sokak szerint megnyerő mosolyom. De ezt azért nem nagyon szoktam reklámozni, gondolom érthető, hogy miért nem. Azért mégsem vagyok reklámarc, nem igaz? Bár ilyet is hallottam már vissza igazából. Dús, szőke hajam van, amiről nem is vagyok hajlandó lemondani, mert imádom. Megkaptam már, hogy rövidebbre is vágathatnám, csak nagy ritkán vágatok belőle, de akkor sem túl sokat. Szőke hajamhoz sötét zöld színű íriszek párosulnak, melyek egyesek szerint jó kontrasztban vannak fehér bőrömmel, de én nem tudom, annyira nem értek hozzá. Alkatom sportos, edzett, az izmaimra sosem panaszkodtam... ahogy mások sem. Igen, tudom, szerény vagyok, de hé... ami tény, az tény! Viselet terén... nos, kb. mindenben megtalálhatsz... ha ügyes vagy!

Elötörténet

Nos, mit is mesélhetnék? Nem mondanám magam olyan érdekes figurának, hogy ódákat kellene zengeni rólam. Átlagos srácként születtem, Miami városában, aztán nem sokkal a születésem után Los Angeles városába költöztünk édesanyámmal, aki végig odaadóan nevelt engem azután is, hogy egyedül maradt.
Apám ugyanis nem sokkal azután, hogy a világra jöttem, elhagyta őt egy másik nőért, így én maradtam anyával, míg a testvéremet pedig apám nevelte. Nem mondhatnám, hogy különösebben tartottuk még utána is a kapcsolatot, sőt, az összeköttetés hamar meg is szakadt közöttünk, hiszen azok után ahogy felnőttem, apámmal se nagyon beszéltem már, a testvérem pedig egyszer sem keresett, egy idő után már azt se tudtam, él-e még egyáltalán. A kapcsolatom azzal a féllel kimerült annyiban, hogy apám nagy menő ügyvéd lévén néha küldött pénzt nekem meg anyámnak, de ennyi volt. Nem mondhatnám, hogy ennél bővebb kapcsolat lett volna köztünk. De anyám szeretett, sőt imádott, pedig apám nem először dörgölte az orra alá a telefonban, hogy jobb helyen lennék nála, mint anyámnál. Pedig ez szerintem hülyeség. Sosem szenvedtem hiányt semmiben. Anyám titkárnőként dolgozik, és lehet, nem olyan gazdag, mint apám, de mindig is igyekezett mindent megadni nekem, és a jobb sulikba íratni engem. Nem az ő hibája, hogy már gyerekként is eléggé a link viselkedés jellemzett engem, és emiatt gyakran történtek összetűzések köztem meg az osztálytársaim, illetve köztem meg a tanáraim között. Nem egyszer volt már rá precedens, hogy az igazgatói irodánál kötöttem ki, és nem egyszer volt már, hogy keményen meg is büntettek, sőt az osztályfőnököm még azzal is megfenyegetett, hogy ki is csap, de erre végül sosem került sor, mert azért anyámért mindig összekaptam magam annyira az évek végére, hogy sosem volt komolyabb probléma, hiszen a tanulással magával nem voltak problémáim. Mikor ráfeküdtem, egész jó diáknak számítottam, de az... nos, ritka volt. Főleg a középiskolában, ahol az embernek kicsúcsosodnak a kamaszkor kritikusabb szakaszai... csajok, bulizás, haverok... meg ilyenek. De a komolytalanságom, folyamatos balhéim, és jópofizásaim ellenére, vagy talán épp ezek miatt, és amiatt mert mindig kihasználtam, hogy a jóképűek közé soroltak az osztályban, sikerült végül leérettségiznem, ami miatt anyám nagyon büszke is rám.
Most pedig hol vagyok? Itt... ezen a rendkívül... nos, furcsa szigeten. Mit csinálok? Melózom. Igyekszem segíteni anyámnak is egy kicsit, hogy valamelyest azért visszafizethessem azt, amit ő tett értem. A rossz oldala, hogy nem lehetek a barátnőmmel. A jó oldala: nos... megismertem egy lányt. Chris nagyon aranyos... és kedvelem is. Igaz néha kissé túlpörög szerintem, de valamiért élvezem a társaságát, ezt kár tagadni.

Szia, Castiel! Nagyon örülök, hogy előkerültél *-* A karakterlapod igen tetszetős, jól kidolgozott. Nem is tartalak fel.
Elfogadva!
Foglalj avatart és írhatsz is nekem egy kezdőt