HAYLEY BELLISARIO

Külsö, belsö leírás

Vannak emberek akik pont azzal válnak érdekessé, hogy egyáltalán nem azok. Én talán pont ebbe a csoportba tartozom. Nem vagyok pszichopata, börtönben sem voltam mint elítélt soha, nem öltem még embert és pénzt sem hamisítottam. Próbáltam mindig tökéletessé tenni az életemet, úgy élni ahogy az nekem jó de mások elvárásainak is megfelel. Közvetlen vagyok mindenkivel, néha túlságosan is. Iszonyatosan naív vagyok emiatt, akármit elhiszek és akárkiben megbízom akár percek alatt is és elmesélem neki az egész élettörténetemet. Ha megbántanak képtelen vagyok haragudni napokig szinte órákig sem, és ezért nem egyszer ejtettek már pofára. Mindenki rajtam vezeti le a dühét de én ezt már megszoktam s csak egy mosollyal letudom az egészet. Nehezen lehet mondjuk felidegesíteni mert a kisebb beszólások csak leperegnek rólam, mert megszoktam, hogy mindenkinek én vagyok a boksz zsák és a lelki szemetes.
Imádok nevetni és mosolyogni. Mindig mindenbe bele kell szólnom, ott kell lennem mindenhol és valamivel le kell foglalnom magam. Igen, talán kissé hiperaktív vagyok. Szeretek szervezkedni és a középpontban lenni, általában be nem áll a szám és ha tehetném folyton csak mosolyognék. Akkor van baj ha az a mosoly legörbül az arcomról, de akkor tényleg orrtáli nagy.
Ahhoz képest, hogy 24 éves vagyok cseppet sincs nőis arcom. Mikor alkoholt veszek szinte kivétel nélkül el szokták kérni a személyimet, ugyanis hihetetlenül baba arcom van. Kislányos és kerek ami még jobban lággyá teszi vonásaimat. Íriszem barnák és folytonos csillogásával teszi különlegessé a külsőmet. Hajam egyszerű barna színű, alapjában véve lágy hullámokban omlik vállamra de legtöbbször még jobban hullámossá szoktam tenni de az sem ritka, hogy kiegyenesítem.
Testalkatomról annyit, hogy olyan vagyok mint egy manó. Kicsi, vékony és törékeny. 164 cm-el áldott meg a sors és ehhez 52 kilóval.  
Inkább a nőiesebb ruhák híve vagyok főleg a magas sarkúé mert azzal 164-ből lehetek 170 is akár és ilyenkor iszonyatos büszkeséggel tölt el a dolog.

Elötörténet

2009. augusztus. 12

Néha lehet én veszem túl komolyan az életet vagy anya de kezdem úgy érezni, hogy nem nekem való ez a nyüzsgés. Anglia tele van sznobokkal és élősködőkkel akik csak azt akarják, hogy nekik jó legyen.  Persze magában az emberek ilyenek de mégis…Kezdem unni ezt az életet. Anya folyton tökéletes nőt akar faragni belőlem, képtelen felfogni, hogy mi sosem fogunk felérni az elitekkel, mi mindig is szegények leszünk. Apa az életét is feláldozta azért, hogy egyáltalán el tudjon tartani minket, anya igazából ezt semmibe vette. Hozzá ment apa halála után egy évvel egy magas rangú családból származó férfihez akinek csak azért kellett anyám, hogy kötelező eseményeken egy szép nő mutatkozzon mellette. Ugyanis tudni illik, hogy anyám 45 évesen is csodásan nézett ki. Hosszú vöröses barna haja a derekáig ért de ezt szinte mindig fájdalmasan hátra kötött kontyban hordta. Szemei csokoládébarnák voltak hozzá tartozó hosszú szempillával akárkit képes volt levenni a lábáról. A nevelő apám talpig úriember volt viszont amennyire jól nevelt annyira arrogáns és nemtörődöm is. Iszonyatosan fenn hordta az orrát és amikor épp anyámmal volt folyton az én piszkálásom került porondra. Ez a mai nap sem volt másképp. Halvány kék ruha volt rajtam, hajam ugyanolyan szorosan hátra kötve lófarokba mint anyámé.
- Óh Mrs. Bellisario, úgy vélem ez a ruha nem a megfelelő egy ebédhez. Kérem vegyen magára egy kabátot. – csak egy másodpercig nézett rám utána visszafordult az asztalhoz. Anyára meredtem, hogy mentsen már ki ebből a helyzetből de ő már megszokta.
- Menj Hayley, vegyél magadra valamit! –

2010. december. 24

A karácsony évek óta ugyanolyan volt. Egyhangú és olyan mint minden másik nap. Amióta apa meghalt nem volt délutáni hógolyózás a kertben, vagy szánkózás és az utána való családi teázás és beszélgetés sem. Ez a nap szinte szó nélkül telt. Mindenki kötelességének érezte a dolgát. Anya és nagyi a konyhában sütöttek és főztek. Anyám új férje szokásosan nem vette ki a dolgát semmiből, a nappaliban ült a kandalló előtt és pipázott. Nekem ez jut eszembe a karácsonyról. A tömény pipa szag ahogy a bőr kárpitba olvadt és az is ereszteni kezdte illatát, a fenyőt is teljesen bevonta és csak ez az állott füst volt a nappaliban, nem a mézeskalács és fenyőfa illata.
Az én dolgom a karácsonyfa díszítés volt, 2 éve egyedül. Tudni illik a szerencsétlenség szobra vagyok, így vagy kétszer magamra borítottam a fát, eltörtem 10 mézeskalácsot és majdnem felgyújtottam a függönyt ( persze mindent a közben békésen pipázó Charles végignézte kisebb segítség nélkül.)
- Vacsora! – ez volt az egyetlen szó ami elhangzott a sürgés-forgásban köztünk egész nap. Leültünk az asztalhoz és szó nélkül kezdtük enni a kacsát mintha idegenek lennénk.

2011. október. 11

- Boldog születésnapot! – a melóból haza érve anyám egy süteménnyel a kezében várt otthon. Egyedül voltunk. Nem volt ott Charles se a nagyi. Meglepetten néztem körbe a házba majd anyára. Régóta nem volt olyan, hogy ketten lettünk volna otthon. Mindig más volt ha társaságban voltunk. Ő is átváltozott azzá a sznobangollá akivé én sosem akartam válni. De ha ketten voltunk kedves volt, felszabadult és közvetlen.
- Nincs itthon senki. A nagyi dolgozik, Charles meg elküldtem a munkatársaival. Gyere, nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit szólsz az ajándékodhoz. – lerakta a süteményt a kezéből és hátulról átfogta a szememet.
- Ne less! – hallottam, hogy kuncog a hátam mögül és iszonyatosan izgatott lettem. Nem tudtam miért küldi el Chaslesékat a szülinapomon… elvileg ennek is ilyen össznépi dolognak kéne lenni vagy nem?!
- Tádáám! – lecsúsztatta kezét a vállamra s már mindent tisztán láttam. A nappali közepén egy hófehér kismacska feküdt a nyakában egy rózsaszín masnival. Állítani mertem volna, hogy a masni nagyobb volt mint a macska.
- Ez az enyém? – pördültem meg, hogy anyával szemben találjam magamat. Ő magához szorított és nem válaszolt semmit csak halkan sírni kezdett. Eltávolodtam tőle de nem tudtam mit szólni. Nagyon rég volt már az amikor közel voltunk egymáshoz és mindent megbeszéltünk, azóta… azóta semmi.
- Vidd fel! Charles nem láthatja meg! – letörölte a könnyeit és vissza váltott abba a szigorú monoton hétköznapba amibe eddig. A macskához sétáltam s magamhoz öleltem, hogy utána évekig a szobámban dugdoshassam.

2012. február. 12

12-őt ütött az óra. Ekkor már mindenki az ebédlőasztalnál ült. Charles komoly ábrázattal nézte a húslevest a tányérjában. Nagyi ugyanilyen fancsali képet vágott, anya a szokásos komor kifejezésével, egyenesen ült.
Charles megköszörülte a torkát és talán életemben először a szemembe nézett.
- Mr. Growberta a múlt héten küldött Édesanyádnak egy levelet miszerint kimaradtál a munkából egy hetet és senki nem tudja igazolni, hogy hol is voltál. – Mélykék szemeit enyémbe fúrta s úgy éreztem nincs menekvés. Igen, kimaradtam mert anyám erre kért. Semmilyen hazugsággal nem készültem, és úgy láttam anya sem. Nem értettem.
- Jó! Ha nem tudsz értelmes magyarázatot adni nekünk akkor a jövő évtől Nurvlarba költözöl. Velem. – Itt hagyni Angliát? Elmenni egy szigetre? Vele? Ez sokkal jobban bosszantott mint maga a tudat, hogy miért is akar oda vinni. Az ő munkája egyedi volt, egy parkban dolgozott tele hüllőkkel és most oda akar engem is vinni?
- Ott majd megtanulod értékelni azt amid van…-
Felpattantam, a szék eldőlt mögöttem. Hatalmasat csaptam az asztalra, anyám a kezemért nyúlt, hogy nyugodjak meg… Charles ugyanolyan fapofával meredt rám mint eddig. Egyszer sem láttam rajta érzelmet.
- Hayley, kérlek! –

2013. december. 12

- Óh elnézést! – Futottam végig a sziget kikötőjén, hogy a időben beérjek parkba. 7-et ütött az óra és én még mindig csak a felénél jártam. 7 óra után 10 perccel estem be.
- Hayley, drágám… nem megmondtam, hogy nem szeretem a késést? A raptorok éhesek…-
- Elaludtam uram, sajnálom!- Szomorú pillantást vetettem az egyik felettesemre majd magamra rántottam a köpenyemet és a kezembe nyomott vödörrel indultam a Raptorok felé…

Köszöntelek az oldalon Hayley és külön örülök annak, hogy ilyen hamar! Történeted szépen kioldogozott és nekem személy szerint tetszett is nagyon. Kíváncsian várjuk mi mindent fog kihozni belőled ez az újabb, méghozzá nem is kicsi változás az életedben, hiszen ez nem egy hétköznapi munka és nem is veszélytelen. :
Elfogadva!
Még csak arra kérnénk, hogy foglalózz... és jó szórakozást kívánok!